2015. november 6., péntek

Interjú Macher Zolival, az Ihalator énekesével és gitárosával :)

Pár hónappal ezelőtt barátnőm küldött át egy Ask.fm-es linket, nézzek már körül, érdekesek a válaszai. Így hallottam először Macher Zoliról, akiről később megtudtam, az Inhalator nevű zenekar énekese és gitárosa. Miután meghallgattam a zenéiket, rájöttem, akad még olyan zenekar, amelyik simán megérdemelné, hogy többet foglalkozzanak vele.

Feltettem Zolinak néhány kérdést arról, hogyan szerette meg ezt a fajta zenét, hogyan indultak el, és hogy mit szeretnének majd. :)


***



Mesélsz egy kicsit arról, honnan indultál, hogy szeretted meg ezt a fajta zenét, mi inspirált amikor elkezdtél gitározni és énekeli tanulni? Mi volt az, ami átsegített a mélypontokon?
2012 márciusában indult nálam ez a bandában zenélés, ekkor még a gitárt is alig tudtam behangolni, de valamilyen úton-módon bekerültem egy helyi kis rock bandába. Feldolgozásokat játszottunk, könnyű, pár hangos slágereket.
Teljes mértékben Apukám inspirált és az olyan bandák, mint a Metallica, Slayer, Kreator, ahol a frontember gitározás mellett énekelt, édesapám is a mikrofonállvány előtt nyúzta a húrokat :) Én is mindig ezt a posztot akartam megcélozni, ebben akartam kiteljesedni.
A mélypontokon pedig mindig maga a zene segített át. Volt, hogy kilátástalannak láttam a helyzetemet, csak otthon zenéltem meg számkezdeményeket csináltam, úgy éreztem soha nem találok magam mellé hasonló zenei ízlésű embereket. De ez valóra vált. Szóval innentől nekem sokkal könnyebb volt átlendülnöm a mélypontokon. Tudjuk egymást segíteni a srácokkal és ez a legfontosabb.

Nem volt semmi ráhatás? :) Apud melyik zenekarban játszott? Hogy találkoztál a többi bandataggal?
Annyira sosem erőltették rám ezt, igaz, 2. osztályosan beírattak klasszikus gitározni, de azt a magam döntéséből abba is hagytam hamar. Nem nagyon érdekelt akkor a gitározás, a foci fontosabb volt. Talán még annyi behatás ért, hogy a kocsiban szinte mindig metal zene szólt. Aztán megkaptam egyik Karácsonyra az első mp3 lejátszómat, ami egyből tele lett pakolva Metallica meg Rammstein albumokkal.
Olyan 5-6 éves korom óta hallgatom aktívan ezt a fajta zenét és abszolút azért, mert nekem tetszik, nem a szüleim erőltették.
Édesapám a Story zenekar frontembere és a zenekar másfél éve alakult újjá, nagy megtiszteltetés, hogy az Inhalator mellett a Storyban is gitározhatok. Ritmusgitáros poszton vagyok itt lényegében, valamint háttérvokálozom. Jelenleg aktívan koncertezünk, december 26-án a Moby Dick és az Aurora társaságában lépünk fel Győrben, az ETO Parkban.
Az Inhalator bandatagjaival kialakult kapcsolatom, meg elég kacifántos. :D
Harmath Zolival már elég régóta ismerjük egymást, az említett, első kis rock bandánkban Ő volt a másik gitáros. Őt már régóta ismerem és áprilisban hívott fel, hogy látta, hogy basszusgitárost és gitárost keresünk. Úgy gondolta, a basszer poszton szeretné magát kipróbálni és ez nagyon be is vált. Sokat tud hozzá tenni a bandához zenei és arculati téren is.
Kovács Krisszel való találkozásom pedig a banda kezdetét határozza meg. Ez 2013 decemberében volt, amikor megtaláltam Facebookon és ráírtam, hogy nem-e lenne kedve bandát alapítani velem.
Akkor ült először dob mögött, azóta pedig, hatalmasat fejlődött.
Gellén Tomival júniusban találkoztunk, a feladott gitáros keresős hirdetésünkre jelentkezett, feljátszotta az egyik dalunkat és hát mit mondjak? Nála jobb embert magunk mellé, soha nem találhattunk volna.
Ezt a négyes fogatot én nagyon erősnek érzem, mindegyikünk egyénisége valamit hozzátesz a bandához, mind a négyünknek sok és sokszor különböző ötleteink vannak, de amikor összerakjuk ezeket, mindig valami olyan jön ki, amitől néha mi is hasra esünk :D A célunk pedig mindig közös volt és az is marad.

Tényleg eléggé kacifántos :) Nem okozott eleinte nehézségeket, hogy az ötleteiteket összeegyeztessétek? Melyik volt az első (saját) dalotok?
 Az első saját dalt még Krisszel írtuk, Néma Fegyverek címmel...ezt a demót még Mortal Remains néven adtuk ki, aztán később Inhalator lett a nevünk, mert egy azonos nevű zenekar, nem nézte jó szemmel. A Néma Fegyverek később felkerült egy újravett és kicsit át is alakított verzióban a 2014 decemberében kiadott, Fájdalom Színház EP-nkre. Az első közös dal, amit négyesben hoztunk össze, azt pedig a Hanyatlás volt, ezt ki is adtuk egy single formájában. Nemrég pedig egy Deluxe EP-t is kiadtunk, amin a Fent említett EP 5 dala, valamint a Hanyatlás és a Fájdalom Színház újramaszterizált változata került, amihez egy klipet is elkészítettünk. Szeiman Vikinek jár a köszönet!

 Igen, azt épp tegnap láttam, nagyon jó lett. :) Melyik a kedvenced a saját számaitok közül? Miért éppen az?
A Hanyatlás a kedvencem, mert sok ritmusváltás van benne és szerintem ez az egyik legagresszívebb dalunk, ami élőben is a legjobban húz.

 Mit gondolsz, melyik zenekarok hatottak a zenéitekre a leginkább?
 Alapvetően mindannyiunkat más zenekarok inspirálják, vannak persze közös szálak is. Leginkább a Kreator, Metallica és Death hatás érezhető a zenénkben szerintem.

 Mit érzel nagy kihívásnak?
 Nagy kihívásnak talán azt érzem, hogy ezzel a fajta zenével, amit mi őszintén és lényegében magunk szórakoztatására játszunk, meg tudjunk szólítani egy elég tág hallgatói réteget. Úgy gondolom, hogy a mostani színtéren, nagyon megoszlik a hallgatóság, nem sok olyan bandát tudok felsorolni, ahol szinte ugyanakkora arányban látogatnak el bulikra (kínos mosoly), vagy csak az interneten ugyanolyan arányban oszlana meg a fiatal és az idősebb hallgatóság. Persze vannak személyes kihívásaim is, szeretnék folyamatosan fejlődni mind gitározás, mind éneklés terén.

Ha már említetted a többi zenekarokat is, mit gondolsz a mostani zenei helyzetről? Miért nehéz hírnévhez jutni, mikor ott a net, mint lehetőség. Hogy fogják vissza a feltörekvő bandákat a hazai kiadók, zenei lapok, oldalak? Mi az ami jó és mi ami nem?
 Természetesen itt is, sok minden nézőpont kérdése. Úgy vettem észre, hogy az emberek nem eléggé nyitottak új zenéket megismerni és ebből adódóan a szervezők is ugyanazokat az eseményeket, ugyanazokkal a bandákkal rendezik meg évente X alkalommal. A zenei magazinok többsége is, nagyjából ugyanazokon a bandákon alapszik, már egy jó évtizede. Az internetre is lehet úgy tekinteni, hogy jó, mert könnyebben tudod terjeszteni a zenédet, ellenben teljesen elkényelmesíti az embereket és fele annyian nem járnak koncertekre, mint eddig. Elég szomorú, hogy az élő zene varázsát, egy digitális, szarul szóló, mp3 formátum gyalázza meg. És tudod, ez egy ördögi kör. Ha nincsen nyitott közönség, nem tudnak megújuló, érdekes eseményeket szervezni, ahol bizonyos bandák megmutathatják magukat, ez elég ritka sajnos. Épp ezért a jól bevált, már befutott zenekarokra támaszkodnak, mindenféle médiaforrásból szinten tartva azokat. Na és itt zárul a kör és indul elölről...hogy miért nem nyitott a közönség? Sajnos ez a probléma, nem csak országos szinten kezd terjedni, hanem szerintem globálisan is egyre jobban. Mi lesz, ha nem lesznek már a nagyok? Szar belegondolni, de senki nem tudja a választ.

  Igen, eléggé el van kényelmesedve az emberek nagy része sajnos, de ki tudja, lesz-e változás, és ha igen, mikor. Kicsit másabb...

 Ki tervezi a borítóitokat?
 Az első borítónkat Eöri Mercédesz tervezte, köszönjük neki még egyszer! A Hanyatlást pedig ketten ollóztuk össze a Krisszel.

 Volt valami malőr, akár stúdióban akár koncerten, amin ma is csak nevettek, pedig akkor gáznak tűnt? :)
Hát nálunk az megszokott dolog, hogy szívatjuk egymást ahogy csak tudjuk, és a legkisebb hibaforrást is megragadjuk, hogy kitoljunk a másikkal...poénos keretek között természetesen. Az Inhalatorrel, még nem volt semmi koncertes bakim, inkább az átlagos nálunk, hogy szinte minden próbán elszakítunk egy-két húrt. Elég drága mulatság, egy idő után. Talán két bakim volt eddig, ezek Story koncerten történtek. Az egyik az volt, hogy nem figyeltem a hátam mögött lévő kis lépcsőre, ahol van kb. fél méter szintkülönbség a színpadról és gitározás és eszeveszett fejrázás közben beleléptem és tanyáltam egy kisebbet :D A másik az volt, hogy kioldott a hevederem és majdnem a földön koppant a gitárom.

 Voltak vicces rajongók, akik kínos helyzetbe hoztak titeket?
 Rajongókkal pedig próbálunk közvetlenek és barátságosak lenni, szeretünk koncert után beszélgetni és hülyéskedni azokkal, akik vevők erre...kínos szituációba még sosem kerültem ilyen szempontból.


Mik most a közelebbi kilátások? Koncertek, esetleg lemez? Jelenleg két koncertünk biztos és egy van függőben, de ezekről mindig tisztán látható tájékoztatást nyújtunk. November 27-én Zalaegerszegen játszunk, december 19-én Győrben a Subwayben és December 30-án Komárnoban a Club 25-ben már biztosan elcsíphettek minket. Már belekezdtünk rendesen az új számaink megírásába és feldemózásába. Még 2-3 számot kell összecsiszolnunk és készen van a tervezett anyag, már csak az anyagiak okozta akadályokat kell leküzdenünk, de ezeken az idő fog segíteni. Tavasszal tervezünk stúdióba vonulni.

 És a távolabbi jövőre mik a terveid, terveitek?
 Még távolabbi jövőben pedig nem sok konkrétumot tudok mondani, szeretnénk az egész országot végigjárni és legalább olyan jó bulikat összehozni, mint októberben itt Győrben. Szeretnénk minél több barátot szerezni, akik hasonlóan elhívatottak ezzel a zenei stílussal szemben és összefogásra buzdítani minden olyan zenekart, akik tehetségük és szorgalmuk ellenére, nem kaptak akkora lehetőséget, hogy megmutassák magukat. A jövőben szívesen játszanánk nagyobb bandák előzenekaraként is, gondolok itt akár hazai ismertebb előadókra, vagy a külföldi underground thrash/death vonal ászaira. Nagyjából ezek a közös céljaink, amiket még reálisan átgondolva is elmondhatok :)


Köszönöm a válaszokat! További sok sikert! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése